Főoldal
Hírek
Drávatamási kutatás 2010
[ 2010. 07. 27 ]

Idén is lesz Drávatamásiban kutatás.
Mint ismeretes tavaly sok mindent láttunk, találtunk, végeztünk, ráadásul mindezt nemzetközi érdeklődés mellett. Idén (Pelikán elvtárs után szabadon) a nemzetközi helyzet fokozódik. Azaz most augusztus 1-től 2 héten keresztül folytatjuk a kutatást bővülő nemzetközi érdeklődés mellett.

A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete ebben az évben is biztosította a feltételeket a kutatás folytatásához a benne résztvevők áldozatvállalása és lelkesedése mellett.

Klubunk ezúttal is képviselteti magát a szokásos kis létszámban, ami gyakorlatilag 1 főt, szerény személyemet jelenti. Viszont idén jön egy ír és egy francia régész is és nem elképzelhetetlen a horvát régészek ismételt érdeklődése sem.

A feladat adott. A már ismert hajók és környezetük további kutatása, mintavételek dendrokronológiai kormeghatározáshoz és egyéb leletek felderítése. Van még egy hajó, amire tavaly már nem jutott idő, ráadásul a szonár kép alapján elég szép tisztán rajzolódik ki magányosan a fenéken. Ezt el is neveztem szerénytelenül Ödönhajónak.

Már csak a fohász marad hátra, hogy a vízállás is kedvező legyen és szúnyogból is kevesebb legyen, mint tavaly.

Pál Ödön
Eseménynaptár
H K S C P S V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Partnerek:
© 2009 Amphora Búvár Klub · Fejlesztő: Net-Tech
1027 Budapest, Varsányi Irén utca 33/b.