Főoldal » Szolgáltatás » Szervízelés
Hírek
Véget ért 1 hét
[ 2010. 08. 09 ]

Mozgalmas heten vagyunk túl. Volt minden. Alacsony és magas vízállás, víz alatti favágás (na jó, fűrészelés), egész jó látás, vak sötétben keresés, szívás a szivattyúval, hajó vonszolás, szenzációs csülkös bableves, esőszünet, északír whisky, szelíd-vaddisznó pörkölt, keresgélés és találás a Dráva alján, villámlás, mennydörgés és most múlik pontosan.



Az úgy kezdődött, hogy folyamatosan néztük a vízállás előrejelzést, mire számítsunk? Aztán az első napokban igazán remek vizi viszonyok fogadtak, hiszen az a bizonyos több combos fa, ami tavaly szépen belógott keresztben a partról,  annak akkor az alját nyaldosta a Dráva, sőt néha feljebb is... Nos attól kb. 1,5-2 méterrel lentebb araszolt a folyónk. Aztán ez a későbbiek során változott.

Azt mondják, a horvátok időnként elzárják a zsilipet, időnként meg kinyitják. Persze azért az eső is bekavarhat...
Legutóbbi jelentkezésemkor említettem, hogy keresgéltem az "Ödönhajót", amit végre csütörtökön (08.05.) megtaláltam kicsit kalandos vízalatti keresgélés után. Tehát előállt az Ödön a bödönben szituáció.
Azért ez nem olyan ám, hogy na gyere cipó, hamm bekaplak. Az ember útját lent a töksötéten és a nem elhanyagolható sodráson kívül a mindenféle vizi dzsindzsák (azok nem a nindzsák) is akadályozzák. Na de végre az akadályokat leküzdöttem, hajót meg kiköteleztem.

A csapat többi tagja Puskás Norbi és Lengyel Laci (Kékség Búvár Klub) részletes méréseket végeztek az egyes hajók környezetében fellelhető nagy alakú kvarc kövekről, amik enyhén szólva is osztályidegenek azon a vidéken, hogy aztán a kapott adatokkal a kutatásvezető Dr. Tóth János Attila számítógépes programmal megrajzolja az elhelyezkedésüket. Emilia-Boglárka és Attila az első éves régész hallgató pedig szoktató merüléseken vettek részt, és egyéb terep munkákat végeztek.

Korábban a 29-es számmal ellátott hajó palánk körzetében elkezdtük szivattyúzni a homokat, természetesen víz alatt kb. 20 cm-es látásnál,  hátha előad magából valami eddig nem látott leletet a meder. Ezt váltva végeztük Norbival, de amikor eljöttem (vasárnap) addig nem találtunk ott semmit.

A hét második felében fokozódott a helyzet. Csütörtökön (08.05) még a tévé is kijött, sőt az RTL Klub aznap esti 18.30-as Híradójában már látható is volt az anyag, amit Dr. Tóth János Attilával készítettek a vízen. A későbbiek során a Kapos TV is jelezte, hogy érdekelné őket a kutatás. 
Aztán még aznap éjjel megérkezett égzengés és földindulás, ezért a péntek (08. 06.) elég esősre sikeredett, így aztán nekünk meg egyéb szabadidős tevékenységeket kellett találnunk. Szerencsére Tóth J. Attila jóvoltából előkerültek különböző alternatív szórakoztató eszközök, mint póker és kocka készlet - hiába, egy jó kutatásvezető mindenre kell, hogy gondoljon - így aztán komoly csatákat vívtunk az asztal mellett. Még aznap éjszaka érkezett Észak-írországból Rory McNeary régész, aki persze búvár is. Hozott remek északír whiskyt, amit a szombat esti vaddisznó pörkölt előtt megtámadtunk.

A pörkölt és a whisky előtt persze tettük a dolgunkat, már korántsem "idilli" körülmények között, mert a víz több, mint 1 métert emelkedett, a látás drasztikusan romlott, a sodrás viszont nőtt... Ennek ellenére nekiestem a már ismert 29-es palánk közelében lévő tölgyfa ág kivágásának Lengyel Laci remek fűrészével a Dráva sötétjében (a lámpa csak zavaró ilyenkor, mert a sodrásban kavargó homok és iszapszemcsék lehetetlenné teszik a látást), hogy aztán dendrokronológiai kormeghatározásnak vethesse alá egy specialista.

Nekem vasárnap különböző itthoni dolgaim miatt haza kellett utaznom, a többiek maradtak és ahogy hallom a Dráva már nem olyan kegyes, mondhatni "Most múlik pontosan..." és csak remélni tudom, a kutatás folytatása is eredményes lesz, nem olyan, mint azon a vidéken az internetes zene hallgatás. Mert mire a Csík zenekartól a kedvenc nótánk második sorát is letöltöttük, addigra tényleg elmúlt a hét.

Köszönöm Dr. Tóth János Attilának a lehetőséget és a remek Drávatamási hetet.

Pál Ödön
Eseménynaptár
H K S C P S V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Partnerek:
© 2009 Amphora Búvár Klub · Fejlesztő: Net-Tech
1027 Budapest, Varsányi Irén utca 33/b.